A jelenlegi hegyközségi nyilvántartási rendszer jogi alapjaihoz jóval az EU-s csatlakozásunk előtti időkbe, az 1980-as évek végén változásokat hozó, borpiaci gazdasági helyzetig kell visszanyúlnunk. Az akkor lejátszódó folyamatok indukálták az 1994-es Hegyközségi Törvény és az 1997-ben hatályba lépő Bortörvény elfogadását, amelyek révén, a szakmai várakozásoknak megfelelően, a II. világháború előtti jogi útra tért vissza a szabályozás. Az ágazat számára a legfontosabb eredményt az jelentette, hogy megalakult a 320 hegyközség, és országosan mintegy 140.000 tag integrálásával, egy valódi, reprezenatív, közigazgatási-köztestületi hálózat jött létre. A folyamatos, támogatásokból finanszírozott informatikai fejlesztéseknek köszönhetően egy jól használható, egyre kifinomultabbá és naprakészebbé váló hegyközségi nyilvántartási rendszert sikerült mind országosan, mind helyi szinten kiépíteni.

Az 1994. évi CII-es törvény (Törvény a Hegyközségekről) a hegyközség megalakulásának feltételéül szabta, hogy a község közigazgatási határán belül legalább 50 ha árutermő szőlőültetvénynek kell lennie. Mivel ez a feltétel adott volt, szükségessé vált az Egerbaktai Hegyközség megalakításának előkészítése. Ebben múlhatatlan érdeme volt id. Szalkai Miklósnak, aki összeírta, rendszerezte a szőlőterületeket valamint azok tulajdonosait, és nagy részt vállalt az alakuló ülés lebonyolításában is.

Az Egerbaktai Hegyközség az alakuló ülését 1995. október 6-án tartotta. Az ülés kimondta a hegyközség megalakulását, elfogadta az alapszabály tervezetét és megválasztotta a tisztségviselőket. Az Egerbaktai Hegyközség első hegybírójává Mata Józsefet választotta, elnöke pedig Angyal Béla lett.

A következő időszak szürke hétköznapjaiban a Hegyközség munkáját meghatározta a termelés és a minőség koordinálása valamint az új telepítések engedélyezése és elősegítése. Ki kell emelni, hogy ebben az időszakban, a hegyközségi szőlőterületek mintegy 40%-kal bővültek. Ugyancsak ezen új telepítéseknek köszönhetően erősödött meg a hegyközség és vált szerepe nélkülözhetetlenné a szőlőtermelők számára.

Az EU csatlakozás azonban nem várt változásokat is hozott. A túlkínálat és a piac szűkülésének eredményeképpen, csökkent a szőlőtermsztés jövedelmezősége. Ezen új helyzet új kihívást, új feladatot jelentett a hegyközségek számára is. Felértékelődött az érdekvédelem szerepe és szükségessé vált, főleg szüreti időszakban, egy pontosabb koordináció. Ezen feladattal azonban már egy újabb vezetésnek kellett megbirkóznia, így a 2004-évi tisztújító közgyűlésen új elnököt és hegybírót választott a tagság.

Az Egerbaktai Hegyközség új elnöke Szalkai Miklós, hegybírója pedig Vásárhelyi Szilárd lett. Az új vezetők tökéletesítve elődeik munkáját, de egy új szemlélettel, továbbra is a tagság érdekeinek és igényeinek megfelelően munkálkodtak a hegyközségért. A hegyközségi iroda a Bátori útról jelenlegi helyére a Siroki útra került, állami és az Egri Borvidéki Tanács segítségével informatikai fejlesztések zajlottak le. Sikerült élénkebbé tenni a falu életében betöltött közéleti szerepet, koordinálni mind a szakmai mind a közösségi munkát. Az eredményeket a borversenyeken elért sikerek, illetve a jó hangulatú rendezvények egyaránt igazolják. Be kell azonban vallani, hogy a hagyományos feladatok közül a tagi érdekvédelem biztosításának terén, amivel már az alakulás óta folyamatosan gondok voltak, nem sikerült átütő sikert elérni. Külön kiemelendő azonban, hogy a hegyközség szerény anyagi lehetőségei ellenére a tudományos kutatási munkát is támogatta, területe szolgált mintaként az országosan egyedülálló „Szőlőterületek nyilvántartásához kapcsolódó hegyközségi e - szaktanácsadási rendszer” kidolgozásához.

Az Egri Borvidék második legkisebb hegyközsége felvásárlóktól függően 180-190 tagot tömörít. A tagok több mint 40%-a, egerbaktai lakos, így az Egerbaktai hegyközségnek a közigazgatási feladatokon túl, mint általában az apróbb vidéki hegyközségeknek, múlhatatlan szerep jut a falu civil életének alakításában, a vidékfejlesztési célok megvalósulásában.

A hegyközségi közösséget főként olyan jó értelemben vett egyszerű kisemberek alkotják, kiknek élete a szőlővel és a borral fonódik össze, s bár számos borversenyen bizonyították már rátermettségüket, talán a „bormívességtől” még többre valónak tartják, a bor által nyújtott társasági életet és gondűzést.